Laboratorium.hu: Télen szállingózik, tavasszal rügyezik. Mi az?

A válasz: a tudomány. Legalábbis a Csodák Palotájában, ahol új, tavaszköszöntő kiállítás nyílt 2016. március 14-től.

"A laboratóriumunk által indított oktatóprogram, azaz a Laborkaland már közel fél éve együttműködik a Csodák Palotájával. Ahogy a téli tárlat során, úgy most tavasszal is örömmel vettünk részt a 4 évszak tudománya sorozat Rügyező tudomány című kiállításának megszervezésében is."

Szakmai partnerünk írása az alábbi linken olvasható. 

Megjegyzések