2016. december 31., szombat

"MiCsopa éjszaka volt..." - évzáró ünnepi összejövetel a Csodák Palotájában

A Csodák Palotája hagyományait követve idén is együtt búcsúztatták munkatársaink a mögöttünk álló esztendőt.

Mizda Katalin, a Csodák Palotája ügyvezetője értékeli a 2016-os esztendőt


Nagy Nikoletta csellójának
a játék során is jutott feladat...

A Csopa Playbar rendezvénytermében, december 21-én tartott program ünnepi hangulatát kollégánk, Nagy Nikoletta csellóművész közös énekléssel végződő előadása teremtette meg.

Mizda Katalin, ügyvezető évértékelő beszéde után a Tudományos Oktatási Központunk által szervezett "MiCsopa éjszaka volt..." című könnyed, oktató és szórakoztató játékra került sor Paszternák András irányításával. A Csopa vezetésének tagjai egy-egy híres kutató, tudós bőrébe bújva, izgalmas feladatokkal várták két telephelyünk munkavállalóit tizenkét állomáson. Az egyórás program végére közös munkával megszületett a Csodák Palotája festménye, szobra, novellája, tánca és dala is. 

A hivatalos rész után finom falatok és jókedvű beszélgetések következtek. Az este folyamán mindenki megtekinthette demonstrátoraink, Barnaföldi Anna és Wang Qi Viktor 9D mozira készített meglepetés filmjét.

Bízunk benne, hogy még sok hasonló, csapatépítő program vár a Csopa Campona, a Csopa Playbar és a Playbar csapatára.

2016. december 29., csütörtök

Rólunk írták: Öveges emlékfal a Csodák Palotájában

Szakmai partnerünk, a Piarista Rend Magyar Tartománya beszámolt az Öveges emlékfal kialakításáról a piarista.hu weboldalon, rajtuk keresztül a hír eljutott a Magyar Kurír katolikus hírportál olvasóihoz is. 

Cikkünk a Csopa Campona újdonságáról itt érhető el. 

2016. december 27., kedd

Karácsonyi kísérletek

Szikrázó tudomány... (képek forrása: mediaklikk.hu)
December 25-én került képernyőre az M5 csatorna Ismerd meg! gyerekmagazinjának ünnepi adása. Papp Zsolt, tudományos oktatásszervezési vezetőnk ezúttal sem hiányozhatott a stúdióból. Szikrázó kísérletei most is lenyűgözték a helyszínen lévő gyerekeket és felnőtteket. 

A műsor hatvan napig nézhető vissza az alábbi linken (kísérleteink kezdési időpontjai a videón: 1:18:57, 1:32:52 és 1:38:35).

Csopamedia blog folyamatosan követi kollégáink szereplését az oktatási műsorban, bejegyzéseink gyűjteménye itt található.

A magazinról: az Ismerd meg! egy szórakoztató műsor 8-12 éveseknek – otthon és a stúdióban játszva ismerkedhetnek meg a rajz, a képzőművészet, a drámajáték, a zene, a történelem, az internet, a környezetvédelem, az állatok, a fizika és a kémia világával.

2016. december 22., csütörtök

Tóth Zsolt a tudományról: Akinek az ország első "körmoziját" köszönhetjük

Feszty és a Magyarok bejövetele egy részlete (képek forrása: Wikipedia)
Feszty Árpád Ógyallán látta meg a napvilágot 1856 karácsonyán, Rehrenbeck Árpád néven. Tehetségének korán jelét adta. Iskoláit Komáromban, Pozsonyban, majd a Budai Főreáltanodában végezte, innen azonban távoznia kellett, mivel több társával politikai és irodalmi kört alapított. A 16 éves fiú ekkor vándorszínésznek állt, majd 1874-ben Münchenbe ment, ahol főleg a képtárakat tanulmányozta. Itt ismerkedett meg Kubinski lengyel festővel, aki maga mellé vette és önállóan foglalkoztatta.

Folytatódik a CSR Hungary Díjas Laborkaland online kémiaverseny

Szakmai partnerünk kémiát népszerűsítő programja nemrégiben CSR Hungary Díjban részesült. Az online verseny újabb fordulója érhető el a világhálón:

Karácsony alatt is folytatódik a Laborkaland. December 6-án ugyanis elindult a harmadik forduló, amelyik a Korpuszkula nevet viseli.

A történet Robert Boyle (1627-1691) korában játszódik ezúttal. Itt a gázokkal, gáztörvényekkel ismerkedhet meg a versenyző. Kovács Gabi, az ajtót a lidércfény segítségével nyitja ki, ami nem más mint a szerves anyagok bomlásakor keletkező foszfor-hidrogén és metángáz égésekor keletkező fény. Ezt követően gázok tulajdonságaira fókuszál a forduló. Majd a gáztörvények felhasználásával kell kitalálni, hogy mi és mennyi van az egyes tartályokban.

2016. december 21., szerda

Ismerd meg! - Látványos kísérletek a tv-ben

Gyertyák, hópehely a lombikban, elefántfogkrém...
Papp Zsolt, tudományos oktatásszervezési vezetőnk a hétvégén sem hiányozhatott az M5 csatorna Ismerd meg! című műsorából. Látványos kísérletei hatvan napig az alábbi linken nézhetők vissza 1:21:37-től, 1:28:25-től és 1:41:20-tól.

A Csopamedia blog folyamatosan követi kollégáink szereplését az oktatási műsorban, bejegyzéseink gyűjteménye itt található.

A magazinról: az Ismerd meg! egy szórakoztató műsor 8-12 éveseknek – otthon és a stúdióban játszva ismerkedhetnek meg a rajz, a képzőművészet, a drámajáték, a zene, a történelem, az internet, a környezetvédelem, az állatok, a fizika és a kémia világával.

Csodák Palotája a Parlamentben

Ünnep az Országházban... (forrás: parlament.hu)
Az elmúlt évek hagyományait követve idén is ott voltunk az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által közösen szervezezett Országházi Gyermekkarácsonyon, melyre több mint 850 hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermeket hívtak meg Magyarországról és a határon túlról.

Az egésznapos műsorfolyam részeként a vendégek kipróbálhatták a Csodák Palotája játékait Arday Gréta és Regényi Boróka demonstrátoraink felügyelete mellett.

A közös ünneplésről a parlament.hu oldalon olvashatók részletek

2016. december 20., kedd

Szenior-junior találkozó a Holdon - így telt a Csopa SzTK évzáró délelőttje

Egyed László Pacher Tiborral beszélgetett a Csopa SzTK-ban
A Csopa SzTK - Szeniorok Tudományos Klubja december 20-án tartotta évzáró rendezvényét a Csopa Playbarban. Paszternák András klubvezető köszöntötte a rendezvényre érkezőket, akik között ezúttal a fiatalabb generáció tagjai is képviseltették magukat. Az első órában az interaktív kiállításokat tekintették meg az érdeklődők. Ezúttal a Newton és a Születés tárlat volt a legkedveltebb, az előbbiben Tóth Dániel, az utóbbiban Barnaföldi Anna demonstrátorunk kalauzolta a klub résztvevőit. 

Öveges József emékfal a Csopa Camponában

Építés közben...
A Csodák Palotája december közepétől emlékfallal idézi meg az intézmény megálmodójának életpályáját a róla elnevezett előadóterem mellett. 

Szakmai partnereinkkel együttműködve követjük végig a hazai tudománynépszerűsítés meghatárózó alakjának oktató-nevelő munkásságát. Bemutatjuk azt is, hogy a róla elnevezett intézmények és szervezetek miként őrzik emlékét.

A fal kialakításánál Paszternák András projektfelelős Décsi Andreával (Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája), Koltai Andrással (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára), Cselenkó Verával (Öveges emlékház - Páka), Leibinger Jánosnéval (Öveges József Tanáregylet) és Nikodém Gabriellával (Bélyegmúzeum) működött együtt. Köszönet mindannyiuknak, munkatársaiknak és intézményeiknek, hogy partnereink az Öveges Józsefre történő emlékezésben, melynek időszerűségével a Csopamedia egy korábbi posztjában foglalkoztunk.

Tapasztó Levente a Csodák Palotájában - rendhagyó Tudás Presszó a grafénről

Tapasztó Levente a jövő anyagáról, a grafénről beszélgetett...
Fábri György tudománynépszerűsítő sorozatának decemberi vendége Tapasztó Levente, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont, Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa volt. 

A Csopa Playbarban zajló ismeretterjesztő sorozat harmadik beszélgetésére az előadóteremben került sor. A házigazda betegsége miatt, Paszternák András, a Csodák Palotája Tudományos Oktatási Központjának vezetője kérdezte a kutatót a nanotechnológia vívmányairól, a grafén felfedezéséről és alkalmazási területeiről, valamint a hazai kutatócsoport eredményeiről.

2016. december 17., szombat

Matematikával indul a 2017-es év a Tudományos Csopa Caféban

Kutatókat bemutató sorozatunk, a Tudományos Csopa Cafe 2017. január 10-én, kedden 17:30-tól folytatódik a Csopa Camponában

Vendégünk Pintér Gergő (MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, MateMorfózis) lesz, aki a beszélgetés után A teremtés szabadsága címmel tart ismeretterjesztő előadást. 

Pintér Gergő matematikus, a MateMorfózis ismeretterjesztő előadássorozat alapítója, egy avantgárd diszkópunk zenekar énekese. Az MTA Rényi Intézetben kutatóként dolgozik szingularitáselmélet és topológia témákban, melyek a geometria modernebb ágaihoz tartoznak. Emellett a BGF-en, BME-n és ELTE-n tart matematika kurzusokat.

Ismeretterjesztő előadássorozata mindenkihez szól, nem számít, ki mennyire volt jó matematikából, mennyire állt hozzá közel vagy távol tőle. A cél nem is igazán a matematikai ismeretterjesztés. Sokkal inkább olyan, hétköznapokban, művészetekben, fantáziánkban megjelenő, nehezen megfogható fogalmak és eszmék bemutatása, amik a matematika képzeletbeli világában sokkal konkrétabban tetten érhetően. Ilyen, mindannyiunkat izgató víziók például a teremtés, a végtelen, a tér és az idő, az ellentétek egysége.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2016. december 16., péntek

Tejszínhabos tudomány - ízek és illatok a harmadik WESSLING - Csopa Science Pubon

Dr. Szigeti Tamás János, érzékszervi vizsgálat közben
A WESSLING - Csopa Science Pub ezúttal a Csopa Playbar Richter Gedeon laborjába várta mindazokat, akik csütörtök este tudományos felüdülésre vágytak. A megjelenteket dr. Paszternák András, Tudományos Oktatási Központunk vezetője köszöntötte, majd Máthé Dániel előadónk Food show-ja következett. A zöldségekkel-gyümölcsökkel elvégzett kísérletek nagy tetszést arattak a jelenlévők körében.

A WESSLING Hungary Kft.-vel közös tudománynépszerűsítő előadássorozatunk harmadik rendezvényén az érzékszervi élelmiszervizsgálatok fiziológiai alapjaival ismerkedtünk. Dr. Szigeti Tamás János, üzletfejlesztési és értékesítési igazgató novemberben elkezdett előadását folytatta. Vendégünk humoros stílusa magával ragadta a hallgatóságot. A gyakorlati példákkal illusztrált prezentáció az érzékelés tudományával kapcsolatos ismereteket mélyítette el.

Góóól! - Tóth Bence, projektfelelős beszámolója az I. Playbar Amatőr Csocsóbajnokságról

Csócsóbajnokság a Playbarban
A Csodák Palotája Playbar a tudománynépszerűsítést kapcsolja össze a könnyed szórakozással, az ismeretterjesztő programok mellett kulturális és sportrendezvényekkel is várjuk a látogatókat.

December 12-én került sor az I. Playbar Amatőr Csocsóbajnokságra, melyen hat páros mérte össze tudását két GARLANDO versenyasztalon. Vegyes páros kategóriában is lehetet nevezni. A csapatok körmérkőzéseket játszottak a helyezésekért.

2016. december 14., szerda

A színképelemzés történetének nyomában - Keszthelyi Tamás a Csodák Palotájában

Keszthelyi Tamás a Csodák Palotájában
Hónapról hónapra egy-egy kutatót ismerhetnek meg mindazok, akik ellátogatnak a Csopa Campona kávézójába vagy a Galileo Webcast jóvoltából a világhálón keresztül kapcsolódnak be a programba. A Tudományos Csopa Cafe tizenkettedik rendezvényének vendége Keszthelyi Tamás (MTA Természettudományi Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai Intézet) volt, aki a színképelemzés tudományát hozta közelebb a közönséghez.

Paszternák András, Tudományos Oktatási Központunk vezetője kérdezte a vegyészmérnököt a kutatói életről, hazai és külföldi tanulmányokról, kutatási témákról. Hallhattunk az Angliában és a Dániában töltött évekről, a szakmai kihívásokról, melyek az MTA Kémiai Kutatóközpontban várták a hazatérő kémikust a kétezres évek elején. A mindennapok laboratóriumi munkája mellett, szóba került az új generációk oktatása a BME-n, valamint a középiskolások körében végzett tudománynépszerűsítés fontossága is.

2016. december 11., vasárnap

Tudomány a pelenkában

A nedvszívás tudománya... (kép forrása: pampers.hu)
"Magyarország egyik legrégebbi és legismertebb pelenka márka sajtótájékoztatóján jártunk a másfél éves kislányommal. Fehér és babakék színekkel dekorálták a Csodák Palotája Playbar egyik különtermét, ahol a színpad és nézőtér mellett egy játszósarok várta a kis pelenkásokat. 

A gyerekek hamar feltalálták magukat és már jóval a hivatalos műsor megkezdése előtt belekezdtek az új környezet és játékok felfedezésébe. Volt kis csúszda, plüssfigura, labda, színezők, s - ha megéheztek volna - gyümölcspüré és természetesen szükség esetére az új Pampers pelenka is rendelkezésünkre állt." Bán Ágnes teljes beszámolója az alábbi linken olvasható a Babaszoba weboldalon. A pelenkázás tudománya kipróbálható interaktív Születés kiálításunkon.  

Rólunk írták: "Az előadás nemcsak a gyerekek számára jelentett hatalmas élményt, hanem a jelenlevő pedagógusok számára is."

A két vendég fehér köpenyben és két nagy bőrönddel érkezett. (a szerző felvétele)
Hallottak már tejszivárványról? 

A Fecskefészek Óvoda nagycsoportos óvodásai már mind tudják, hogy a tejszivárvány létezik, és nem kell hozzá varázslat, csupán tej és a háztartásokban is előforduló anyagok (például: cukor, ételszínezék). November 14-én, hétfő délelőtt két különös vendég látogatott el a Fecskefészek Óvodába. A két vendég fehér köpenyben és két nagy bőrönddel érkezett. A gyerekek nagyon izgatottan várták, hogy a két vendég bemutatkozzon és kinyíljon a két titokzatos bőrönd. Két tudós érkezett az óvodába, ők avatták be játékos és interaktív módon a nagycsoportosokat a tudomány rejtelmeibe a tej segítségével. A gyerekek tapasztalatokat szerezhettek például a sűrűség fogalmáról, vagy a fény tulajdonságairól. 

Mert a tudományból sosem elég... - látogatás és újabb kísérletek az Ismerd meg! csapatától

Kísérletek a Csodák Palotájában és az M5 stúdiójában
(képek forrása: Facebook, mediaklikk.hu)
Az M5 csatorna Ismerd meg! gyerekmagazinjának ifjú szereplői december 9-én látogatást tettek a Csopa Camponában. Papp Zsolt, tudományos oktatásszervezési vezetőnk, az ismeretterjesztő műsor állandó szereplője fogadta a népes delegációt. A kiállítótér felfedezése után exkluzív kísérletbemutatón is részt vehettek a fiatalok. 

December 11-én, vasárnap újra a képernyőn találkozhattunk a csapattal. Ezúttal tüzes kísérletek kerültek terítékre. A Csopás pillanatok hatvan napig nézhetők vissza az alábbi linken (kísérleteink a felvételen 1:10:05-től és 1:24:06-tól kezdődnek).

2016. december 10., szombat

Könyvbemutató és fergeteges koncert a Csodák Palotája Playbarban

Tomboló közönség a Csopa Playbarban (kép: fb/apacukazenekar)
Szombaton, december 10-én az ALMA - Alapitványi és Magánóvodák Egyesülete tartotta Mikulás ünnepségét a Csopa Playbarban. A rendezvényen - a színes program keretében - bemutatták a Varázsbőrönd mesekönyvsorozatot és a fellépett az Apacuka zenekar is.

A Csopa Playbar megnyitásával új színfolttal gazdagodott a fővárosi rendezvényhelyszínek tára. Egyre többen fedezik fel a Bécsi úti Csodák Palotája által nyújtott szolgáltatásokat, decemberben egymást érik a különböző programok. A lehetőségekről Marketing Központunk nyújt felvilágosítást.

Könyvbemutató a közösségi térben... (kép: fb/varazsborondkonyv)

Szebbé tett ünnepek... - az 5. Gyerkőckarácsonyon jártunk

Közel száz, gyermekotthonokban élő fiatal ünnepét varázsolták szebbé az 5. Gyerkőckarácsony szervezői. Gazdag programmal és ajándékokkal várták a résztvevőket a Papp László SportArénába. A Csodák Palotája társadalmi felelősségvállalási programjának keretében látványos kísérletbemutatóval kedveskedett a jelenlévőknek. Kiss Csaba, előadónk ezúttal is magával ragadta a közönséget.

Tudományra szomjazva... 
(képek: fb/RotaractClubBudapestMargitsziget)

ElektroKémikulás

A főszervező, a Krampusz, a Mikulás
és az egyik rénszarvas kísérletezés közben...
Az MTA Természettudományi Kutatóközpontban (korábban MTA Kémiai Kutatóközpont) dr. Keresztes Zsófia töretlen lelkesedéssel szervezi minden év decemberében a Kémikulás rendezvényeket. A gyerekek együtt kísérletezhetnek a Mikulással és a Krampusszal, a kémia egy-egy újabb területét felfedezve. A cukor, a tej, a jég tudományának megismerése után, idén az elektrokémia megrázó birodalmába tettek látogatást mindazok, akik december 9-én részt vettek az ElektroKémikulás összejövetelen

A Chemical Singers, intézményi kórus dalai alapozták meg az ünnepi hangulatot. A hagyományokat követve a Krampusz szerepében dr. Berényi Szilvia (BME), Mikulásként dr. Paszternák András (Csodák Palotája) működött közre.

2016. december 9., péntek

Decemberi tudománynépszerűsítő programok a Csodák Palotájában

Tudománynépszerűsítő sorozataink decemberben is folytatódnak a Csodák Palotája mindkét helyszínén. Az érdeklődőket szeretettel várjuk:

🔻
Tudományos Csopa Cafe (Csopa Campona) - 2016. december 13. (kedd) 17:30

Vendég: Keszthelyi Tamás, MTA Természettudományi Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai Intézet
Téma: Fény és anyag - színképelemzés a természettudományok szolgálatában

🔻
WESSLING - Csopa Science Pub (Csopa Playbar) - 2016. december 15. (csütörtök) 18:00

Vendég: Szigeti Tamás János, Wessling Hungary Kft. üzletfejlesztési és értékesítési igazgató
Téma: Az élelmiszerek érzékszervi vizsgálatának fiziológiai alapjai - 2. rész

🔻
Tudás Presszó - Fábri György sorozata (Csopa Playbar) - 2016. december 19. (hétfő) 18:00

Vendég: Tapasztó Levente, MTA Energiatudományi Kutatóközpont, Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet
Téma: Grafén: a jövő anyaga


🔻
Csopa SzTK - Szeniorok Tudományos Klubja (Csopa Playbar) - 2016. december 20. (kedd) 10:00

Kiállítás + Klub + Richter Gedeon labor

A klub vendége: Pacher Tibor, Puli Space Technolgies - moderátor: Egyed László
Téma: Magyarok a Holdon

CT - Csopa Tudás: Internetfüggőség

CT - Csopa Tudás rovatunkban ezúttal is Egyed László szemezget az elmúlt hónapok tudományos híreiből.

Hogyan alakul ki az internetfüggőség? Milyen kockázatok leselkednek a fiatalokra? Milyen módszerek alkalmazhatók a megelőzésre és a leszoktatásra? A tudományünnepi előadás videófelvételéből minden kiderül!
 
A rovat korábbi hírei:

Microsoft Magyarország: KODU Kupa döntő a Csodák Palotájában

A döntőn a zsűri tiszteletbeli tagjaként részt vett  Deutsch Tamás,
Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos (kép forrása: microsoft.hu)
"A döntőbe jutott tizenkét pályázó részvételével rendezték meg csütörtökön a Microsoft Magyarország szervezésében megvalósult KODU Kupa döntőjét Budapesten, a Kódolás Órája keretén belül, a Csodák Palotájában. Az októberben meghirdetett programozási versenyben 18 település és több mint hetven iskolás vett részt, a döntőn pedig négy kategóriában – a legtökéletesebb játék, a legjobb interaktív történet, a legdizájnosabb játék, a legjobban programozott játék – hirdettek győztest."
A teljes cikk az alábbi linken olvasható.

2016. december 8., csütörtök

DUE médiahálózat: A Csopa Playbarban jutalmaztuk legaktívabb tagjainkat

Díjátadó az előadótermünkben (kép
forrása: facebook.com/DUEmediahalozat)
"A DUE Médiahálózat a természettudományok új fellegvárának számító budapesti Csopa Playbarban tartotta idei karácsonyi ünnepségét december 7-én. A kétórás programon nem csak az ünnepi készülődésre hangolódtunk rá, de díjakat és elismeréseket is átadtunk." 

A teljes cikk az alábbi linken olvasható.

A Csopa Playbar megnyitásával új színfolttal gazdagodott a fővárosi rendezvényhelyszínek tára. Egyre többen fedezik fel a Bécsi úti Csodák Palotája által nyújtott szolgáltatásokat, decemberben egymást érik a különböző programok. A lehetőségekről Marketing Központunk nyújt felvilágosítást.

2016. december 7., szerda

Promontor Televízió: A Télapó műhelytitkai a Csodák Palotájában

Kiss Barbara, Tóth Zsolt és Papp Zsolt
a Télapó műhelyében (kép forrása: promontortv.hu)
A XXII. kerület televíziójának, a Promontornak a stábja kereste fel a Csopa Camponát, hogy belessen a manók ünnepi kísérletbemutatójára. A riportban megszólal Papp Zsolt, tudományos oktatásszervezési vezetőnk, a színpadon rajta kívül Tóth Zsolt manó és Kiss Barbara mesélő szórakoztatta a tudományra szomjazó ifjúságot. Ünnepi programjainkról részletek a Csodák Palotája weboldalán.

Cseh vendégek a Csopa Playbarban

Brünni vendégek a Csopa Playbarban
December 7-én csehországi szakmai látogatók keresték fel a Csodák Palotája új helyszínét, a Csopa Playbart. A Brünni Csillagvizsgáló és Planetárium munkatársai egy nemzetközi program keretében a kelet-európai science centerekkel ismerkednek. Zuzana Kuljovskát, a Szervezési Osztály vezetőjét és munkatársait Paszternák András, a Csopa Tudományos Oktatási Központjának vezetője kalauzolta. Az interaktív kiállítások, a Richter Gedeon labor, a speciális mozik, az előadó és a szabadulószobák megtekintése után az együttműködési lehetőségekről esett szó. A tervek szerint vendégeink felkeresik majd a Csopa Camponát is az elkövetkező napokban.

(fénykép: Czicze Diána)

2016. december 6., kedd

Életkor magazin: Kémia a Széll Kálmán téren

A Csodák Palotája a Széll Kálmán téren
Az M1 hírcsatorna Életkor magazinja ezúttal a BKK-val közös Játékos Tudomány Mozaik programunkhoz kapcsolódó, kémiát népszerűsítő flashmobon forgatott. A járókelők mellett Mátrai Anikó, Marketing és Paszternák András, Tudományos Oktatási Központunk vezetője nyilatkozott. A riport hatvan napon át nézhető vissza az alábbi linken 10:05-től. A felvételen Nagy Nikoletta és Farkas Gergő kollégáink tűnnek fel fehér köpenyben.

WESSLING - Csopa Science Pub: Az élelmiszerek érzékszervi vizsgálatának fiziológiai alapjai 2. rész

Harmadik állomásához érkezett a környezet-, az egészségvédelem és az élelmiszer-biztonság területén tevékenykedő WESSLING Hungary Kft.-vel közös sorozatunk. 2016. december 15-én, csütörtökön 18:00-tól újra nyit a Csopa Science Pub, hogy az analitikai cég szakemberétől tanuljunk a Csopa Playbar Orion termében. A belépés díjtalan, érdemes kipróbálni a Playbar látványkoktéljainak széles kínálatát. 
Decemberi vendégünk Dr. Szigeti Tamás János, üzletfejlesztési és értékesítési igazgató, akivel nagysikerű novemberi előadását folytatjuk. Előadói stílusa a kisgyerekeket éppúgy magával ragadta, mint a középiskolásokat vagy a felnőtteket. 

Továbbismerkedünk az élelmiszerek érzékszervi vizsgálatának fiziológiai alapjaival. A látást és az ízlelést követően ezúttal többek között a hallás és a szaglás  kerül terítékre. A bemutató önállóan, az előző rész meghallgatása nélkül is érdekes tudományos élménynek ígérkezik.
Előzetes bejelentkezés és bővebb információ a mak@csopa.hu e-mail címen vagy a 06-1-814-80-50 telefonszámon.

2016. december 4., vasárnap

"Láthatatlan" kísérletek

Látom, nem látom? (képek forrása: mediaklikk.hu)
December első vasárnapján ismét velünk ébredhettek az M5 csatorna nézői. Papp Zsolt, tudományos oktatásszervezési vezetőnk ezúttal a "láthatatlan" kísérletek világában kalauzolta a gyerekeket. A gélgolyós, olajos, gumilapos és varázspoharas bemutatók hatvan napig az alábbi linken nézhetők vissza 1:10:27-től, 1:26:17-től és 1:37:08-tól. 
A Csopamedia blog folyamatosan követi kollégáink szereplését az oktatási műsorban, bejegyzéseink gyűjteménye itt található. 

A magazinról: Az Ismerd meg! egy szórakoztató műsor 8-12 éveseknek – otthon és a stúdióban játszva ismerkedhetnek meg a rajz, a képzőművészet, a drámajáték, a zene, a történelem, az internet, a környezetvédelem, az állatok, a fizika és a kémia világával.

2016. december 3., szombat

Holdjáróval a Marson

A Csodák Palotája holdjárója évek óta pihent az űrrészlegünk egyik sarkában. Eljött az idő, hogy új misszióra küldjük a különleges járművet. Egy hónapon át a Vörös Bolygón nézhettek szét rajta a Csopa Campona kiállítóterében. A Csopa Playbar közönsége után a XXII. kerületi helyszínünkön is megcsodálhatjátok a National Geographic és a Csodák Palotája közös makettversenyének díjazott munkáit, és számtalan információt megtudhattok az égitestről és a dokumentumcsatornán futó MARS - UTUNK A VÖRÖS BOLYGÓRA című sorozatról. Időszaki tárlatunk január 10-ig várja az érdeklődőket.
Holdjáróra fel, s készülhetnek a marsi selfiek!

(fénykép: Kiss Barbara)

2016. december 2., péntek

Magyarok a Holdon - decemberben ismét Csopa SzTK - Szeniorok Tudományos Klubja

Puli a Holdra készül (kép forrása: pulispace.com)
Az ünnepek miatt rendhagyó módon kicsit korábban, a hónap harmadik keddjén találkoznak a nyugdíjasok a Csopa SzTK – Szeniorok Tudományos Klubjában. A Csopa Playbar (Buda E&G, 2. emelet, 1036 Budapest, Bécsi út 38-44.) Orion termébe várjuk a tudományok iránt érdeklődőket. Töltsünk együtt néhány órát, meghívott vendégünk segítségével boncolgassuk közösen rejtelmes világunkat, együtt felfedezve a hétköznapok tudományát. A rendezvény második felében odahaza is elvégezhető kísérleteket ismerünk meg a Richter Gedeon laborban, melyek bemutatása mosolyt csalhat az unokák, barátok arcára.

Vendégünk: Dr. Pacher Tibor (Puli Space Technolgies csapatvezetője)
Moderátor: Egyed László

Dr. Pacher Tibor a Puli Space Technolgies csapatvezetője, alapítója, fizikus. Céljául tűzte ki, hogy csapatával részt vesz a Google Lunar XPRIZE által kiírt versenyen. Ennek keretében egy minimum 90%-ban magán- (nem állami) forrásból finanszírozott csapatnak sikeresen el kell juttatnia egy automata robotot (rovert) a Hold felszínére, ennek az érkezési helyétől számítva legalább 500 métert kell megtennie, és el kell küldenie egy úgynevezett ‘Mooncast’-ot, nagyfelbontású video- és képanyagot a Földre. Az a csapat nyeri meg a fődíjat (20 millió dollárt), amelyik először teljesíti sikeresen ezt a küldetést, a második helyezett csapat 5 millió dollár jutalmat kap. A verseny 2017. december 31-én zárul. A nemzetközi verseny 29 indulójából mára mindössze 16 csapat maradt versenyben, köztük a Puli Space csapata. A Puli holdjáróját (roverét) 2010. óta fejleszti és számos teszten szerepelt sikeresen: Marokkó sivatagjában, Hawaii Mauna Kea vulkáni terepén és az Alpokban a kaunertali sziklagleccseren ’bandukolt’ probléma nélkül és küldött haza, Magyarországra jeleket a több ezer, tízezer kilométeres távolságokból. 

Tudás Presszó - Grafén: a jövő anyaga

Decemberben harmadik alakalommal jelentkezik Fábri György sorozata a Tudás Presszó a Csopa Playbarban. A kutyák öregedése és a mérnöki pálya érdekességei után ezúttal a nanotechnológia vívmányairól lesz szó.

2016. december 19-én, hétfőn Tapasztó Levente, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont, Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, az ERC Starting Grant nyertese lesz a moderátor vendége a Tudás Presszóban. A beszélgetés 18.00-kor kezdődik, a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! A résztvevők a beszélgetést követően lehetőséget kapnak a Csodák Palotája Playbar egyik szabadon választott kiállításának (Newton, Illúzió, Születés) díjmentes látogatására.