Vasárnap zár A tudomány körülvesz időszaki tárlatunk

Nyolc hónap után búcsúzik a látogatóktól A tudomány körülvesz című időszaki tárlatunk. 

Januári riportunk az építésen készült:

Szerda reggel a Csodák Palotája Üzemeltetési Központjának munkatársai és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei hozzákezdtek új időszaki tárlatunk építéséhez, mely jövő keddtől gazdagítja a kiállítóteret.

A Csodák Palotája Campona 2016-ban tematikus kiállításokon mutatta be a négy évszak tudományát tág keretek között értelmezve a tél, a tavasz, a nyár és az ősz fizikai, kémiai, biológiai és technológiai változásait. A 32 szakmai partnerrel történő együttműködés rávilágított arra, hogy érdemes folytatni a hétköznapok apró mozaikjainak felkutatását. E gyűjtés eredménye A tudomány körülvesz sorozat, melynek első – 2017 januárja és augusztusa között megrendezett – fejezetében a természet- és környezetvédelem tematikáját ismerhetik meg az érdeklődők nyolc szakmai partner együttműködésének eredményeként. Az élelmiszerpazarlás, az erdőtüzek problematikája mellett terítékre kerülnek vizeink, állatvilágunk és az időjárás aktuális kérdései is.


Száguldó riporterünk az építési munkálatok közben kérdezte a projekt koordinátorát, dr. Paszternák Andrást, a Csopa Tudományos Oktatási Központjának vezetőjét az időszaki tárlatról.
 

Csopamedia: A Szállingózó, Rügyező, Csobbanó és Szüretelő tudományok című kiállítások után miért pont a környezet- és természetvédelemre fókuszál az új esztendő első időszaki tárlata?
A Csodák Palotája idei oktatási programjában szeretnénk nagyobb hangsúlyt helyezni a bolygónk megóvásával kapcsolatos ismeretekre, kérdésekre. Az Öveges előadótermünkben elérhető Megújuló energiák című műhelyfoglalkozással nyitottuk a sort. A következő lépés a természet- és környezetvédelemmel foglalkozó A tudomány körülvesz kiállítás, s terveink szerint számos egyéb rendezvény illeszkedik majd a tematikus programfolyamba mindkét helyszínünkön. 

Csopamedia: A jól bevált recept alapján ismét szakmai partnerekkel dolgoztok együtt, kik ők, s mivel gazdagítják a Csopa Campona száz eszközös kiállítóterét?

A házigazda mellett hét partnerrel dolgoztunk együtt az utóbbi hónapokban. Akadnak köztük visszatérő intézmények, szervezetek és újak is. A kiállítás gerincét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) élelmiszerpazarlással, erdőtüzekkel és talajvédelemmel kapcsolatos szakmai programjai adják. A Fogyasztói Kommunikációs Osztály munkatársai a szakmai egységek kollégáival karöltve információs tablókon, kisfilmeken és interaktív eszközökön keresztül mutatják be látogatóinknak az élelmiszerpazarlással kapcsolatos tudnivalókat, megoldásokat kínálva a problémakör kezelésére. Elmerülhetünk az erdőtüzek világában, megtanulva a felelős tűzgyújtás és erdőjárás szabályait. A talajvédelmi részben megtudhatjuk, mennyi idő alatt bomlanak le a háztartásban keletkező hulladékok.
Ha már a hulladékokról van szó, megismerhetjük a MAHART PassNave Személyhajózási Kft. és együttműködő partnerei által kialakított Tersus kukáshajót, mely a fővárosban horgonyzó szállodahajók szemetét gyűjti össze. 
Az üvegházhatást és a légszennyezést vizsgáljuk az Időkép Üzleti Szolgáltatások Kft. segítségével. 
Ha az erdőkről beszéltünk, nem mehetünk el szótlanul az állatvédelem kérdése mellett sem, a Budakeszi Vadaspark és a Pilisi Parkerdő ZRt. közreműködésével hasznos információkhoz juthatunk e témában is. 

A vizeinkről sem feledkezünk meg, a WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. Laborkaland Online oktatási programjával közösen a vízminőség fontosabb paramétereit vesszük számba, a Bolba Mesék könyvsorozat szerzői pedig a legkisebbeknek mesélnek az életünkhöz nélkülözhetetlen folyadékról.

A kiállítás erdőtüzes részét a Nagykovácsi Készenléti Szolgálattól érkezett tűzoltóeszközök teszik még teljesebbé.

Csopamedia: A közkedvelt elemek közül nem hiányozhat az óriás memória játék sem, kiknek a felvételei kerültek fel ezúttal?

Munkatársaink, Arday Gréta, Budavári Eszter és Tamás Péter nagyvilágban készített természetfotóit csodálhatja meg a közönség játék közben.

Csopamedia: Kik dolgoztak A tudomány körülvesz létrejöttén?
A legnagyobb köszönet a szakmai partnereké, akik fontosnak érezték, hogy a Csodák Palotájával közösen népszerűsítsék a tudományokat. A bevezető tablót az ő munkatársaiknak szenteljük.

Mint minden projekt, ez is egy igazi csapatmunka volt házon belül, valamennyi szervezeti egységünk közreműködésével. A tablókat Budavári Eszter grafikusunk tördelte, ő volt egyébként a vizuális konzulens is. Tamás Péter, kreatív vezetőnk ötleteire ezúttal ismét számíthattunk. A szövegeket Serfőző Andrea gondozta. Az építésbe Komlósi Gábor, Mihályi Mátyás és Tóth Bence mellett demonstrátoraink is bekapcsolódtak. A tárlat nem jöhetett volna létre Tudományos Oktatási és Marketing Központunk szoros együttműködése és a Csodák Palotája ügyvezetésének támogatása nélkül. Köszönet érte!

Csopamédia: Kiket vár A tudomány körülvesz?

Mindazokat, akik velünk együtt szeretnének játékosan tanulni a természet- és a környezetvédelemről. Találkozzunk a Csodák Palotájában! A tárlat augusztus végéig megtekinthető a Csopa Camponában.

(fényképek: Budavári Eszter)