Szeniorok Tudományos Klubja - Juhász Árpád a Csodák Palotájában

Juhász Árpád a Csopa Playbarban
A 2016 nyarán indított Csopa SzTK - Szeniorok Tudományos Klubja hetedik összejövetelére került sor január 31-én a Csopa Playbarban.

A megjelenteket - köztük számos visszatérő látogatót - Paszternák András klubvezető köszöntötte.

Az első órában interaktív tárlatainkkal ismerkedtek a szeniorok. Az Illúzió kiállításon Kun Veronika, a Newton tárlaton Wang Qi Viktor, a Születés és fogantatás birodalmában Wieland Albert demonstrátorunk kalauzolta a nyugdíjasokat.



Az Orion teremben berendezett klub vendége ezúttal Juhász Árpád geológus volt. Az Egyed László tudományos újságíró által moderált beszélgetés során számos izgalmas történetet ismerhettünk meg a televíziós szakember utazásairól és dokumentumfilmjeinek elkészültéről. A személyes hangvételű beszélgetés nagy sikert aratott a jelenlévők körében. Az Csopa SzTK résztvevői mellett junior tudománynépszerűsítők is csatlakoztak a programhoz, hogy a hazai ismeretterjesztés kiemelkedő személyiségétől tanuljanak.

Vendégünkkel Egyed László tudományos újságíró beszélgetett...

A harmadik órában a Richter Gedeon laborban folytatódott a klub. Tóth Zsolt foglalkozásvezető irányításával, Arday Gréta és Beke Zsófia munkatársaink közreműködésével a kémia és a fizika rejtelmeivel ismerkedhettek a laborköpenybe bújt vendégeink. A bemutatókkal fűszerezett tudományos rendezvényen, odahaza is elvégezhető kísérleteket tanultak az érdeklődök.


Sorozatunk február 28-án, kedden 10 órakor folytatódik, a részletes program hamarosan felkerül weboldalunkra.

(fénykép: Tamás Péter, Antal István)

Megjegyzések