Tudományos kalandozás a nyári kánikulában – így telt a Csopa Science Tábor első két turnusa

A két turnus táborozói...
A Csopamedia blog száguldó riportere néhány nappal a táborok után beszélgetett Serfőző Andreával és Paszternák Andrással, a turnusok táborvezetőivel. 

Csopamedia: Hogyan született meg az ötlet, kiknek szólt a Csopa Science Tábor?

S. A.: A Csopa fennállása óta a játszva tanulásra, tapasztalati úton való ismeretszerzésre helyezi a hangsúlyt, így népszerűsítve a természettudományokat. Az évek során számos látogatói kérdés érkezett szülőktől, családoktól felénk arra vonatkozólag, hogy van-e lehetőség arra, hogy a gyerekek szakköri-, tábori foglakozások keretei között fedezzék fel a tudomány csodáit. Ezek a pozitív visszajelzések győztek meg minket arról, hogy 2017 nyarán meghirdessük a Csopa Science Tábort olyan 8 és 12 év közötti gyerekeknek, akik szívesen elmerülnek a természettudományok világában.

P. A.: Tavaly, a nyárhoz közeledve egyszer már eljátszottunk a Csodák Palotája táborának gondolatával. Akkor még az óbudai Csopa Playbar nyitására fókuszáltuk erőinket, s végül nem hirdettük meg a programot. Megérte a várakozás, új helyszínünk ideálisnak bizonyult az egyhetes tudományos élménytábor lebonyolítására. Minden logisztikai feltétel adott volt.

Serfőző Andrea
Csopamedia: Mennyire van igény a nyári, tudományokkal foglalkozó szervezett időtöltésre? 
S. A.: Szerencsére nagyon pozitív fogadtatásra találtunk, igen nagy érdeklődés övezte a tábort. A jelentkező gyerekek közül sokan visszatérő vendégek voltak, akik már többször jártak nálunk, míg egyeseknek ez volt az első élménye és találkozása a Csodák Palotájával.

P. A.: Nem vagyunk egyedül a piacon. Folyamatosan követjük a vidéki science centerek, egyetemek, egyesületek és kutatóintézetek nyári kínálatát. Nem versengeni szerettünk volna a már évek óta futó sorozatokkal, hanem valami újat, egyedit teremteni. Kiaknázva mindazokat az oktatási forrásokat és tapasztalatokat, melyek az elmúlt húsz év alatt felhalmozódtak intézményünkben.

Paszternák András
Csopamedia: Hogyan képzeljük el a táborozók egy napját?

S. A.: A napot rendszerint Nagy Nikoletta és Barnaföldi Anna kollégáink reggeli ébresztő, átmozgató tornájával kezdtük a friss levegőn. Napközben tudományos workshopok, előadások és kreatív szabadidős tevékenységek színesítették a táborozók életét, míg a nap végén pedig mindig szakítottunk időt arra, hogy egy nagy körben leülve átbeszéljük a nap eseményeit és az ezzel kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket.

P. A.: Két fő pillérre építettünk: az egyik a tudományos programok csoportja, a másik a játékos, igényes szórakozást biztosító foglalkozások. Az előbbibe sorolhatjuk a laboraktivitásokat, a frontális előadótermi kísérletbemutatókat, a Kistudós projekt keretében megvalósuló workshopokat és a Csopa CSI nyomozást. Az utóbbiba a Csopa Playbar szabadulószobái, rendhagyó sporteszközei és a különleges mozik tartoznak.

Csopamedia: Mely programokat szerették a gyerekek a legjobban?

GEOlab a Richter Gedeon laborban...
S. A.: Mindenki nagy kedvencei voltak a hatalmas, színes szivárványos buborékok a Buborék Show előadáson (előadók – Tóth Zsolt, Kiss Csaba), de hihetetlen népszerűségnek örvendtek a szárazjeges és folyékony nitrogénes kísérletek is a Hideg-meleg előadásunkon (előadók – Molnár Leila, Tóth Zsolt, Kiss Csaba, Pataki Attila, Szárszó Gergő). A legzajosabb sikert azonban mindig az aratta, ahol a kísérletbemutatón segédkezőként a gyerekek maguk is részesei voltak a show-nak.

P. A.: Hihetetlen tudással érkeztek hozzánk a gyerekek, ez megmutatkozott a Böszörményi Sándor geográfus által tartott GEOlabon éppúgy, mint a különböző fizikai és kémiai közös kísérletezéseken a Richter Gedeon laborban (foglalkozásvezetők: Kőbányai Éva, Tóth Zsolt, Kajdi Kristóf, Hombolygó Péter), vagy Papp Zsolt gyógypedagógus érzelmekről szóló játékos programján. A személyes kedvencem Hermann Zsófia festőművész műhelyfoglalkozása volt, ahol a művészet és a tudományok kapcsolatára világítottunk rá.

Kísérlet a szülői bemutatón...
Csopamedia: Hányan dolgoztatok a projekten?

S. A.: Kifejezetten hosszas és alapos előkészítő munka előzte meg a tábort. Nemcsak a frontvonatban dolgozók érdeme a projekt sikere, hanem a háttérben munkálkodó teljes Csopa csapaté.

P. A.: Minden turnusban két (I. turnus: Gáspár Kata és Szárszó Gergő) vagy három (II.: turnus: Kun Veronika, Orbán Ádám, Barnaföldi Anna vagy Kajdi Kristóf) ifivezető volt folyamatosan a gyerekekkel. Mi táborvezetők az ő munkájukat hangoltuk össze a foglalkozásokat vezető szakemberekkel, a külsős programokkal és a logisztikai támogatást biztosító kollégákkal. Igazi csapatmunka volt, minden szervezeti egységünk együtt dolgozott a sikerért.

Csopamedia: Voltak külső programok is?

S. A.: A gyerekek nagyon élvezték a Tündérkert Galéria és Alkotóműhelyben tett látogatásunkat, ahol a délelőtt folyamán különböző textúrájú és tulajdonságú alapanyagokkal (gyapjú, papír, agyag) dolgozhattak. Az elkészült mesterműveket a tábor zárónapján kiállítottuk, majd haza is vihették ezeket.

P. A.: Teret engedtünk a gasztronómiai ismereteknek is, a Chefparade főzőiskolájában desszerteket készítettek a gyerekek. A laborban a Trefl Hungary Kft. Science4You kísérletező készleteit próbáltuk ki, a szappankészítéstől a konyhakertek titkaiig számos új ismerettel gyarapodtak a táborozók ismeretei.

Csopamedia: Ha csak egy jellegzetes pillanatot vihetnétek magatokkal az együtt töltött egy hétből, melyik lenne az?

A tábor logóját Tamás Péter, kreatív vezetőnk tervezte...
S. A.: Nehéz egyetlen pillanatba összesűríteni azt az intenzív hetet, amelyet a gyerekekkel töltöttünk. Talán az a momentum volt számomra a legmeghatározóbb, amikor a szülői bemutatón a színpad mellett állva azt láttam, hogy a gyerekek fontosnak érzik, hogy megmutassák mit tapasztaltak nálunk és mindezt örömmel és végtelenül büszkén teszik. Bízom benne, hogy sikerült maradandó élményeket szerezniük és megszerettetnünk velük a természettudományokat.

P. A.: A legmeghatóbb a táborzáró szülői bemutató volt. Péntek délután izgatott gyerekek és szülők töltötték meg az óbudai Csodák Palotája Rendezvénytermét. 25-30 percben – egy kis előadás keretein belül - megpróbáltuk összefoglalni, mi mindennel foglalkoztunk a táborban, ezzel is meghálálva a szülők, nagyszülők bizalmát, melynek köszönhetően a sok száz fővárosi táborból pont minket választottak. Az a mosoly, amit a színpadon láttunk, a közös tudománynépszerűsítő kalandok erőt adnak, hogy folytassuk ismeretterjesztő munkánkat. 

A nyár végén ismét nyit a Csopa Science Tábor, további részletek weboldalunkon érhetők el.

Megjegyzések