A Brand Tester Parkban jártunk - Molnár Leila kapcsolattartó munkatársunk beszámolója

2018. március 11-én került megrendezésre a Brand Tester Park a Hungexpon. Az egész napos programnak az volt a célja, hogy a reklámkultúrát szerethetőbbé tegye, minden korosztálynak felhívja a figyelmét a reklámok tudatos értelmezésére.

Az eseményen rengeteg márkával ismerkedhettek meg az érdeklődök, melyek közül a gyermekeknek szánt élmények sem maradhattak ki. Köztük természetesen a Csodák Palotája is képviseltette magát, hiszen Magyarország első interaktív tudományos központjaként számtalan programlehetőséget kínál felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.


A helyszínen a látogatók ízelítőt kaphattak a science center attrakcióiból, kipróbálhatták annak néhány interaktív eszközét, valamint a kitelepült logikai állomásnál tesztelhették ügyességüket, kitartásukat.

Reméljük, hogy mindazok, akik most először találkoztak a Csopával, és persze azok is, akik esetleg már jártak nálunk korábban, kedvet kaptak hozzá, hogy (újra) meglátogassanak bennünket! Köszönjük a Brand Tester Szervezőirodának a részvételi lehetőséget!