Nicola Tesla - Csodák Palotája - Tudósok csarnoka

Nicola Tesla

(1856 - 1943)

fizikus, feltaláló és villamosmérnök

Ausztriában és Csehországban tanult. 1881-től Budapesten dolgozott a Puskás Tivadar által vezetett American Telephone Company számára. Már itt is több jelentős találmánya volt, feltalálta a váltakozó áramú motort. 1884-ben Amerikába távozott, mivel személyesen Edisonnal akart dolgozni. Kidolgozta a többfázisú elektromos hálózat terveit. Hamarosan ellentétbe került Edisonnal, aki az egyenáramú áramszolgáltatás híve volt. Tesla találmányát a Westinghouse cégnek adta el, amely kiépítette az Egyesült Államok első váltakozó áramú villamos hálózatát. Még nagyszámú fontos találmánya volt, életében 146 szabadalmat jegyeztek be a neve alatt, ebből 112-t Amerikában. Évekig dolgozott egy olyan motor kifejlesztésén, amelynek "nincs szüksége üzemanyagra", mivel a működéséhez szükséges energiát képes környezetéből felvenni. Erről a tevékenységéről sajtónyilatkozatai és vázlatai maradtak csak fenn. Meg nem értett munkásságára, eredményeire ma sok áltudományos cikk szerzője épít. Róla nevezték el a tesla (mágneses indukció) SI-rendszerbeli mértékegységet. Egészalakos szobra a Niagara vízesésnél áll.  

Vissza a Tudósokhoz 


A Csodák Palotája ezúton mond köszönetet a História – Tudásnaptár szerzőinek és szerkesztőinek a tudóséletrajzok felhasználásának engedélyezéséért. 
A História - Tudósnaptár 2007. január 1-én indult nyilvános internetes szolgáltatás, amelyben neves magyar és külföldi természettudósokat, tanárokat mutatunk be születési és halálozási évfordulójuk kapcsán. A szolgáltatás egy naponta frissülő adatbázison alapul, és elsősorban az interneten fellelhető szabad hozzáférésű webdokumentumokra épül. A szolgáltatás célja ismeretterjesztés, a figyelem ráirányítása a fizika, matematika és más természettudományok jeles személyiségeire, a tudománytörténet fontos alakjaira és tevékenységükre.

Vissza a Tudósokhoz